A hasfájás egy változata

A hasfájás egy típusa

Ahogy nő a baba, úgy egyre rövidülnek a szopizási időszakok, egyre éberebb lesz, egyre jobban figyel a környezetére. Itt megemlíteném azt a bizonyos hasfájást is, amely néhány, a környezetéhez viszonylag nehezen alkalmazkodó babánál jelentkezik. Ahogy kikerül a pocakból a kisbaba, egy teljesen új világhoz kell alkalmazkodnia, és ez okozhat nehézséget.

Sok baba hasfájósan jelez délután és estefelé. Idézőjelben mondom, hogy hasfájós lesz, mert ez valójában nem hasfájás, hanem stresszes állapot. Ha azt tapasztaljuk, hogy a babánk délután csillapíthatatlanul sír, akár órákon át, és csak kézben hajlandó lenni, csak cicin van jól, de igazából ott sem, akkor tudhatjuk, hogy ez a stresszes jelenség lépett föl. Ennek oka a baba éretlen idegrendszere, amely nem képes megbirkózni azzal a töménytelen ingerrel, ami őt kívülről és belülről egyaránt bombázza, így egyszerűen kifárad.

Ha ilyen babánk van, akkor bármi segíthet rajta, ami a méhen belüli életre emlékezteti. Ha pucérra levetkőztetjük, összebújunk vele, ágyban mellre tesszük, ringatjuk, bebugyoláljuk, beül vele apa a kádba, ez mind megnyugtató hatással tud rá lenni. Hordozókendőbe lehet tenni és ringatni. Ezzel a típusú nyűgösséggel kapcsolatban az a rossz hír, hogy körülbelül 3-4 hónapos korig tart. Igazából megszüntetni nem lehet, csak kezelni, így napról napra. Meg fog szűnni, ezt viszont ki kell várni. Ha a kisbabánk ebben a kezdeti időszakban állandóan karban, kézben lenne vagy szinte csak ott van, az teljesen normális dolog. A babának ott van a helye. Az ember testén, a karján, a kezében. Erre választódtunk ki az evolúció során.

Az emberi csecsemő annyira védtelennek születik, hogy egyedül egyáltalán nem képes semmit csinálni, még lábra állni se. Egyet tud: torkaszakadtából ordítani, amíg valaki nem segít rajta. Ezzel a készséggel születik. Ha belegondolunk, a biológiai felépítésünk ugyanaz, mint volt az ősidőkben: ha egy ilyen kicsi babát leraktak, akkor gyakorlatilag halálra volt ítélve. Kihűlt, éhen halt, fölfalták a ragadozók. Ha lerakják, akkor az életösztöne miatt ordít, ahogy a torkán kifér, hogy valaki vegye föl, és legyen biztonságban.

Sokszor lehet hallani, hogy ezzel elkényezteti az ember, és soha többé nem lehet majd lerakni a gyereket. Bár nem tudom, az ilyen emberek láttak-e már olyan hatévest, akit csak kézben lehet tartani. Én nem hiszem. Ez egy időszak. Nagyon fontos időszak, és igazából azok a babák képesek később felfedezni a környezetüket, akiknek ebben a korai időszakban ki volt elégítve a biztonságigényük.

Ha az ember vesz egy kendőt, akkor akár magán is tarthatja a babát, és közben tud ezt-azt csinálni. Érdemes normálisnak felfogni, hogy kézben, vagy rajtunk van a baba, és nem azt, hogy a kiságyban, vagy valahol máshol. Eljön az az időszak, úgy 9-10 hónaposan, amikor a baba azért ordít, hogy tegyék már le. Akkor is, ha az utcán vagyunk, vagy a koszos orvosi rendelőben, vagy nem tudom én hol, ahol nem tudjuk lerakni. Ilyen helyen nem „négykézlábazhat", de ő vonaglik ki az ember kezéből. Szóval minden kornak megvan a maga sajátossága, mindennek megvan a helye és ideje, és mindig azt érdemes élvezni, ami épp van.