* 0,5 kg sütőtök
* 20 dkg krumpli
* 1 kis fej vöröshagyma
* 2-3 gerezd fokhagyma
* 1 leveskocka
* 1 dl paradicsomlé
* tej, tejföl(ízlés szerint)
A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk, kockára vágjuk. A krumplit szintén kockára vágjuk. Beletesszük egy fazékba, és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Feltesszük főni. Beletesszük a felkockázott hagymát, a fokhagymagerezdeket egészben, és a leveskockát. Ízlés szerint sóval ízesítjük. Kis főlés után beletesszük a paradicsomlét. Forrás után takarékon főzzük amíg a tök és a krumpli meg nem puhul. Ha kész, kicsit hagyjuk hűlni, majd turmixoljuk össze egy kevés tejföllel, és annyi tejjel hogy még sűrű maradjon! Puffasztott kölesgolyókkal tálalom!
A dietetikus véleménye:
Ez egy igazi vitaminbomba, amit az édeskés íze miatt a babák szívesen fogyasztanak el. Jó étvágyat!
2009. december 17., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése