2009. december 20., vasárnap
Levesek
forrás: www.babaszoba.hu
Sütőtök krémleves 12 hó +
* 0,5 kg sütőtök
* 20 dkg krumpli
* 1 kis fej vöröshagyma
* 2-3 gerezd fokhagyma
* 1 leveskocka
* 1 dl paradicsomlé
* tej, tejföl(ízlés szerint)
A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk, kockára vágjuk. A krumplit szintén kockára vágjuk. Beletesszük egy fazékba, és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Feltesszük főni. Beletesszük a felkockázott hagymát, a fokhagymagerezdeket egészben, és a leveskockát. Ízlés szerint sóval ízesítjük. Kis főlés után beletesszük a paradicsomlét. Forrás után takarékon főzzük amíg a tök és a krumpli meg nem puhul. Ha kész, kicsit hagyjuk hűlni, majd turmixoljuk össze egy kevés tejföllel, és annyi tejjel hogy még sűrű maradjon! Puffasztott kölesgolyókkal tálalom!
Brokkolikrémleves 8 hó +
* 1/2 fej brokkoli
* 2 db krumpli
* kb. 1 evőkanálnyi pipimell
* pici só
* pici bors (őrölt)
* víz
Vizet forralok, belerakom a brokkolit és a fűszereket. Belerakom a krumplit és a húst is, majd puhára főzőm. Amikor elkészült, az egyik krumplit és a húsi felét félre rakom. A másik felét és a brokkolit összeturmixolom. Tányérkába öntöm, majd a megmaradt húst és krumplit pici kockára aprítom és a levesbe teszem.
Zöldég krémleves 12 hó +
* 1 szem burgonya
* 1 kisebb vörös hagyma
* 2 gerezd fokhagyma
* 1 sárgarépa
* 1 fehérrépa
* 1 maréknyi brokkoli (vagy karfiol, karalábé)
* petrezselyem zöld
* zeller zöld
* babérlevél
* tengeri só
* 1 ek tejföl
A zöldségeket megtisztítjuk, feldaraboljuk. Annyi vízzel ami ellepi feltesszük főzni. Fűszerezzük, majd lassú tűzön főzzük. Amikor majdnem megpuhult, levesszük a tűzről és a fedő alatt hagyjuk teljesen megpuhulni. Utána már csak az a dolgunk, hogy a tejfölt hozzáadjuk és jól össze turmixoljuk. Kicsi szárított kenyérkockával vagy sajtos pirítóssal tálaljuk.
Karfiol krémleves 12 hó +
* 1 karfiol,
*2-3 burgonya,
*1 kisebb fej vöröshagyma,
*pici olaj,
*1 pohár tejföl,
*petrezselyem,
*10 dkg sonka.
A fölaprított hagymát megfonnyasztom az olajban, beleteszem a rózsáira szedett karfiolt, párolom egy ideig, majd felöntöm vízzel. Mikor felforrt lassan beleteszem a burgonyát. Közben sózom, vagy ízlés szerint ételízesítővel fűszerezem. Összeturmixolom botmixerrel, mellette külön serpenyőben megpirítom az apróra szeletelt sonkát,és petrezselymet,amit végül a levesbe rakok. Tejföllel gazdagítom. Még egyet forralok rajta és kész.
Csirkehúsleves 10 hó + (6 adag)
* 1 kis csirke (kb. 1,1 kg)
* 1 adag leveszöldség
* 2 vöröshagyma
* 2 közepes burgonya
* 12 dkg sárgarépa
* 15 dkg brokkoli
* 5 dkg cérnametélt
A csirkét megmossuk, a leveszöldséget megtisztítjuk. A hagymát félbevágjuk. A vágott felével lefelé a kukta aljára tesszük, rápirítjuk. Hozzáadjuk a leveszöldséget, és megpirítjuk, majd hozzáadjuk a csirkét, és felengedjük 1 liter vízzel. Kímélő fokozaton 30 percig főzzük. A lehűlt kuktáról levesszük a fedelét, kivesszük a csirkét, és hagyjuk hűlni. A húst leválasztjuk a csontról, és kis kockákra vágjuk. A levest átszűrjük. A burgonyát megtisztítjuk, és kis kockákra szeljük. A burgonyát a levesben 20-25 perc alatt puhára főzzük. A sárgarépát és a brokkolit megmossuk. A sárgarépát vékony csíkokra szeljük. A brokkolit kis rózsákra szedjük, a torzsáját meghámozzuk, és kockákra vágjuk. A tésztát, a sárgarépát, a brokkolit és a húst a főzési idő befejezése előtt 5 perccel a burgonyához adjuk, és együtt főzzük. Adagonként lefagyasztjuk. Forrás: Dagmar von Cramm - Főzzünk a babának!
Gazdag borsóleves 6 hó +
* 40 dkg borsó
* 2-3 szál sárgarépa
* 1 kisebb szál gyökér
* 20 dkg csirke, vagy pulykamell
* egy kis fej hagyma
* petrezselyemzöld
* só, bors, pirospaprika
* pici liszt
* galuskához
* 1 tojás
* 1 ek olaj, vagy vaj (margarin)
* liszt
* petrezselyemzöld
* só, bors
Olajon megdinszteljük a hagymát, rádobjuk a kockára vágott húst, majd lepirítjuk. Fedő alatt pároljuk egy kicsit. A karikára vágott répát, gyökeret is beletesszük a lábosba, átpirítjuk, ha szükséges, egy kis vizet teszünk alá; fedő alatt egy kicsit párolni hagyjuk, majd a borsót is hozzáöntjük. Ízesítjük, pároljuk. Ha más kicsit összeértek az ízek, rászórunk egy csapott kanál lisztet, pirítjuk, majd jöhet a pirospaprika, és vegül fölöntjük vízzel. A galuskához a hozzávalókat összekeverjük, és a forró levesbe beleszaggatjuk. Ha kész, frissen vágott petrezselyemmel meghinthetjük (tejföllel is finom)
Répás sütőtökleves 6 hó +
* 50 dkg sütőtök
* 25 dkg sárgarépa
* 1 fej hagyma
* 2 dkg vaj
* 1 zöldségleveskocka
* 2 evőkanál tisztított tökmag
* 1 pohár tejföl
A tököt megmossuk, gerezdekre vágjuk, magjait kikaparjuk, a tökhúst nagyobb darabokra vágjuk. A répát megmossuk, meghámozzuk, szintén nagyobb darabokra vágjuk. A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk. Felforrósítjuk a vajat egy lábosban, üvegesre pirítjuk benne a hagymát. Hozzáadjuk a tököt, a répát, felöntjük fél liter vízzel, felforraljuk, és belekeverjük a zöldségleveskockát. A levest kb. 10 percig főzzük, borssal ízesítjük. Botmixerrel péppé zúzzuk (ha nincs, szitán átpasszírozzuk). A tökmagot zsiradék nélkül pár perc alatt világosra pirítjuk egy serpenyőben. A levest tányérokba szedjük, rászórjuk a tökmagot, és 1-2 evőkanálnyi tejfölt teszünk a tetejére.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése